Nestro Pécs
1999-ben a Nestro Hungária Kft. a Fábián Béla úton csak egy irodával és 1 fő kereskedelmi képviselővel kezdte meg működését Pécsen.
A németországi Nestro Lufttechnik GmbH egyedüli magyar, sikeres képviseletként kivitelezéseinek és így alkalmazottainak száma is folyamatosan növekedett. 2008-ban már 6 fős volt a létszám, felmerült az igény egy nagyobb iroda, illetve raktárcsarnok felépítésére.
A 2008-ban elkezdett munkálatok után 2009 tavaszán átadásra került az új telephely, ahol kezdetben a raktározás mellett bemutató gépek megtekintésére is volt lehetőség, mégpedig aprító és kazánrendszer, valamint brikettáló berendezés keretében.
2010 óta a magyarországi képviselet egyedüliként csőkapcsoló bilincsek gyártásával és forgalmazásával is foglalkozik, mely bilincseket a teljes Nestro cégcsoporton kívül más vevők számára is szállítja Nestro Hungária Kft. A termelés beindítása jelentős beruházással és 5 fős létszámnövekedéssel járt, a kezdeti raktárcsarnok nagyobb része így már üzemként funkcionált.
A 2012-es évben újabb előrelépés történt a csúcstechnológiás termékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó pécsi Nestro működése során, ugyanis az újonnan felépült 2-es számú csarnokban megkezdődött 4 fővel a légcsatorna és egyéb fémipari gyártás.
Az új technológiák bevezetése 2013-ban az irodai, tervező munkatársak létszámának növekedéséhez is hozzájárultak.
A következő csapatbővítésre 2014-ben került sor, mégpedig a helyszíni szerelők körében. Immár 2 csapat, 2 autóval állt az ügyfelek rendelkezésére.
A társadalmi és környezeti felelősségtudat nemcsak a tiszta levegőt biztosító vagy biomasszával működő termékeket, hanem a cég működését is jellemzi, hiszen 2015-ben a brikettáló bemutató technológia mellett másik mérföldkő a megújuló energiát hasznosító napelemrendszer kiépítése mindkét csarnok esetében.
2016 óta biztosít a pécsi Nestro külön szervizszolgáltatást vevői részére.
2018-ban a meglévő, hat éve felépült 2-es csarnok alapterületének duplájára lett bővítve, hogy a megnövekedett gyártási mennyiségnek elegendő hely legyen biztosítva. Ezenkívül pedig technológiai fejlesztés keretében egy hidraulikus élhajlító és egy stancoló gép beszerzése is megtörtént. Az élhajlítóval nagy pontosságú hosszhajlítások készíthetők, amelyek elengedhetetlenek a szűrőberendezések gyártásánál. Ezáltal, ezek az eddig import termékek, immár házon belül is legyártódhatnak. Az automata hegesztővel pedig kiválthatók ez eddig kézzel készült csőhegesztési munkafolyamatok, így gyorsabban és kiváló minőségben készülnek el vastag és kopásálló lemezből a légtechnikai csövek. Az új csarnok az alapanyag és a késztermékek tárolására is szolgál. A nagyobb méretű gyártmányok mozgatásához, illetve a gyártás támogatáshoz egy híddaru beszerzésére is sor került.
Az idei 2019-es évben a meglévő 1-es csarnok raktározási céllal történő bővítésével kapcsolatos munkálatok is megkezdődtek, és jelenleg is folyamatban vannak. Az 1-es csarnok alapterületének duplájára bővítése a bemutató gépek megfelelő elhelyezését is biztosítja a raktározási feladatok mellett. A pécsi Nestro Hungária Kft. immár elérte a 25 fős létszámot.